Életem során volt egy két lakás ahol éltem volt ahol a bútor volt a hibás, volt ahol valami más nem stimmelt.
Első ,,lakásunk” a nagyszüleim házában volt. Szüleimmel és az öcsémmel éltem ott.
Jó példája ez a ház a szükségnek, toleranciának, szeretetnek.
Ezt a házat tatám és a mamám lakottan vették meg részletre az 1950-es években. A tulajdonosok akkor költöztek ki, amikor a mamám odaadta nekik az utolsó részletet is a vételárból . Ez 1971-ben volt, ha jól emlékszem, merthogy akkor már én is 7 éves voltam. Mamáék úgy költöztek oda, hogy az anyu akkor már a tizedik éve körül járt, és nem sokkal később a dédtatám is ott talált otthonra. Nagy ház volt, az udvarról két bejárattal. Mama, tata, és az anyu a ház egy szobáját és az eredetileg fedett teraszát kapták meg, két szobát és a konyhát az első tulajdonosok lakták.
Amikor az anyu megnőtt, férjhez ment, ahogy illik. Az az egy szoba, és a teraszból kialakított konyha kicsinek ítéltetett a bővülő családnak. Így épült egy pici szoba –konyhás ház az udvarra. ide költöztek ki a mamáék és a dédi. A nagyszülők lakában innentől már az anyuék laktak, ide születtem én és az öcsém.
Talán ennyiből is látszik hogy ebben a házban elsősorban a praktikum számított, ami a berendezést illeti.
A konyhában sparhelten főztünk. A konyhaszekrény, az étkezőasztal, ami egyben a munkapult is volt, és a hozzátartozó két hokedli, na meg az ülőpadként is funkcionáló szennyes tartó láda , amiben a szennyes ruhák helyett a befőzés időszakában sok- sok finom lekvár és egyéb télire való dunsztolódott. Ezek szép zöldre voltak festve. Nem is emlékszem, hogy láttam volna bárhol is más színű konyhabútort. Csak az árnyalatok különböztek. Elfért majdnem minden, amire szükség volt.
Nem volt vezetékes víz, az udvaron lévő kútból húztuk a vizet, hordtuk be a házba mosakodni, főzni.
A fürdőszobabútor lavórból, a hozzá tartozó lábas állványból állt. Minden reggel megmostuk benne legalább az arcunkat, este pedig vízmelegítés a sparhelten, és tetőtől talpig mosakodtunk. Előbb felül majd az alsóbb részek következtek. A kamrában ott állt a lemezteknő, egy héten legalább egyszer abban fürödtünk. Hogy vártuk a jó időt! Nyáron az anyu kitette a teknőt a napra, telehúztuk a kútból vízzel, és vártuk, hogy a nap sugarai megmelegítsék. De szerettünk benne pancsolni!
Az apu nagyon ügyes volt. igazi ezermester. Az anyuval nagyon sokat dolgozott. A kertben is a házon is. Mindenhol ott volt a kezük nyoma. Nem csak a házat építették a saját kezükkel, a cserépkályha, a könyvespolc is őket dicsérték. És még mennyi minden! Az egyik kedvencem egy éjjeli lámpa volt, sajna nincs már meg. Az apu csinálta azt is. A lámpa alja köré drótvázat készített, a vázra valamilyen papírt feszített, amin figurák (halak) körvonalai voltak kivágva (lyukak). Ezeket a lyukakat színes átlátszó szaloncukorpapírral fedte be. Amikor a lámpa felmelegedett a lámpa körül elkezdett forogni a papír, és a falon színes halacskák úszkáltak. Gyerekként nagyon jó volt ilyen lámpafény mellett elaludni. Láttam már azóta hasonlót, szépet, gyári kivitelben, de olyan szépet még nem.
Aztán a mama kifizette a ház árát teljes egészében. Most már birtokba vehette. Beköltöztek a kis házból a nagyházba, vett egy tv-t ami akkoriban még csak keveseknek volt. Egy igazi modern szekrénysort, dohányzóasztallal, és fésülködő szekrényt, hatalmas tükörrel, szép duplaágyat, amin az ágytakaró egyetlen ránc nélkül simult ki, miután paplanokból és párnákból szabályos tornyot épített. A tetejére pedig sok-sok gyönyörűen hímzett párna került. Nagyon szépen kézimunkázott a mama. Na erre az ágyra és a díszpárnákra nézni is alig lehetett, nemhogy hozzáérni, vagy ráülni.
Most, hogy már egyedül dönthetett mama a ház sorsáról (a tata csak néha nyilvánított véleményt, de akkor aztán hatékonyan) hozzáépült a házhoz egy fürdőszoba is, ahol már bojler melegítette a vizet a fürdéshez, hidrofor nyomta fel a vizet , mígnem a víz és csatornahálózat is kiépült az utcában. Tata szegény már nem érte meg, de a szép cserépkályha is csak dísznek és biztonsági tartaléknak maradt, miután a gázkonvektorok is beépítésre kerültek.
Már a mama sem él, nem sokkal az apu után temettük el. Én is és az öcsém is elköltöztünk. Én az ország másik végébe. Az anyunak nagyon nagy lett a ház és a kert egyedül. Eladtuk. Az új tulajdonosa nagyon szépen felújította, kicsit átépítette. Újra kicsi gyerekek zsivaja veri fel az udvar csendjét.
Sokadik költözésem, berendezkedésem tapasztalata van mögöttem. Voltam olyan albérletben, ahol drága nagyon szép bútor volt, de kínzással felért, amikor ráültem. Vásároltam saját magam bútort, olyat, ami aztán nem fért el a lakásban. Persze megtetszett, és az ára is jó volt, és végül is vásárolni indultunk! Mit ne mondjak, Sokkal nehezebb volt tőle megszabadulni, mint megvenni. Biztosan másoknak is ugyanaz volt a problémájuk, mint nekem.
Volt már olyan is, amikor építkeztünk, hogy én előre elképzeltem, mit hogyan szeretnék elhelyezni a lakásban. Máig bánom, pedig már nem is ott lakom, hogy hagytam magam lebeszélni az elképzeléseimről, mert statikailag kivitelezhető volt , költség növekedés pedig nem lett volna. Mondták: nehogy már a gombhoz vegyem a nadrágot! Pedig dehogynem!
Most már negyedik éve lakunk ebben a lakásban. Ezt nem építettük, nem tudtam a ,, gombhoz venni a nadrágot”. Adott volt az alaprajz. Először is végig gondoltuk, hogy milyen funkciókat szeretnénk a lakásban. Mennyi pénzünk is van rá. Kompromisszumot kötöttünk, mégsem lehet egy panelbe a családi ház összes funkcióját bevinni sajnos. Elkezdtünk tervezni. A konyhánkat csak négy hónapig terveztük. Mindenféle tervezőprogramok segítségét igénybevettük. Szabadidőnkben az áruházakban, újságokban, internetes oldalakon a konyhaberendezés kínálatot néztük. A colostok, a jegyzettömb a ceruza hozzánk nőtt. És figyeltünk egymásra.
Amit a nagyszüleimtől, szüleimtől tanultam, ami saját tapasztalatom összegyűlt, itt (is) kamatozik.
Berendezhetem én a legszuperebb gépekkel, legjobb, legszebb bútorokkal a lakást, ha nem a saját igényeinket elégíti ki, és ha szeretetlenség uralkodik, rosszabb, mint ha csak a csupasz lakás lenne.
Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul: www.teszvesz.hu/bloggerverseny
Jelentkezz Te is!
