Pannon Lapok Társasága által ajánlott kirándulás 1. alkalom
Későn indultunk. Később, mint terveztük, valamivel 10 óra előtt. Pedig már napok ót
a nézegettük a GPS adatokat amit a Hírlapban megjelent cikkekben találtunk, és 
a
Google Föld képeit. Zs. kinyomtatta előző este a turista útvonalakat tartalmazó térképet is. Én csináltam szendvicseket, kávét a termoszba, vizet flakonokba, plusz nadrág, cipő a hátizsákba ha ne adj Isten (vagy adná Isten) megáznánk (mégis csak szeptember 11-e van J ), akkor is legyen száraz ruhánk.
Szóval elindultunk, Veszprémen, Kapolcson, Tapolcán át vezetett az út Nemesgulács felé. A hírlapban megadott koordináták Kisapáti Községházára mutattak. Bár a hosztesz hölgy és úr, szemben a községházával várt minket, Tapolca felől kissé takarva. Fél tizenkettő körül értünk oda.
Aki nem volt még ilyen megmozduláson, bizonytalankodott kicsit, hogy hova is kell menni, és mit is kell csinálni. Mi is közéjük tartoztunk. Eddig csak saját kútfőből vett útirányok voltak az életünkben. Végül is a kedves hosztesz hölgytől megkaptuk a szép színes tájékoztató lapot, prospektust Kisapátiról, kedvezményre jogosító kuponokat a Szigligeti várba, a Bakos családi vendéglőbe és az Eszterházi pincébe, valamint a pecsét gyűjtő füzetet, az első pecséttel.
Nos itt jött az első ,, igazi” problémánk: Nem hoztunk szemüveget, és otthon maradt a kinyomtatott térkép. Persze ha megerőltetjük a szemünket, akkor talán szemüveg nélkül is láttuk volna, hogy a kapott tájékoztatón van térkép, és a Szent György hegy környéki látnivalók is szerepelnek J
Mivel lentről is látszottak a bazaltsípok, így elindulunk a két út közül az egyiken, felfelé. A könnyebbnek tűnő utat választottuk, ami itt a hegy alján aszfaltozott volt. Persze nem kérdeztük meg, azon kell-e menni, gondoltuk majd visszafordulunk, ha véget ér, és még nem értünk fel a csúcsra. Szerencsénk volt. Annál is inkább, mert nem készültünk fel lelkileg, arra, hogy ily meredeken kell felfelé haladni, és főleg nem a több mint 30 fokos melegre. Útközben gyönyörködhettünk az út mellett sorakozó szőlőskertekben, és szép kis házakban. Jó hogy néha - néha (értsd elég sűrűn) megállhattunk egy-egy fa árnyékában pihegni. Ilyenkor vissza- vissza néztünk, és minél feljebb értünk, annál inkább kibontakozott előttünk a táj. Ebből merítve erőt indultunk ismét feljebb és feljebb. (Minden tiszteletem az igazi hegymászóké!!!!!) Közben Zs. is megszabadult a pólójától. Ő se nagyon fázott…
Mikor már azt hittük, mégsem a jó irányba indultunk, találkoztunk szintén a csúcsra igyekvő zalaegerszegi házaspárral, majd olyanokkal is akik már visszafelé jöttek. Ők aztán megnyugtattak, hogy jó az irány. Itt azért már nem volt aszfaltos út, sőt olyan szakasz is volt, ahol csak egy ember fért el , és mellette volt egy kisebb szakadék(?). Nos ekkor örültem már, hogy nemhogy most, de az előző napokban (hetekben?) sem esett. (Amilyen ügyes vagyok, biztos megcsúszom, és ki tudja hol állok meg, és milyen állapotban) Lehet a másik út jobb lett volna? És végre: Ott a turista ház. Megpihentünk egy csöppet, ittunk egy keveset…. rögtön ki is jött rajtunk izzadtság formájában. Kissé elgyötört képet mutattunk. De nem baj, a bazaltorgonák már közel látszódott. El is indultunk, gondolván, hogy már nem lesz olyan megerőltető és meredek. Hát volt. Gyakorlatilag négykézláb tettem meg az utolsó métereket. De megérte. A természet csodákra képes. És ez az egyik csodája. Hatalmas, tiszteletet parancsoló, szépséges bazaltorgonák.
Az orgonák fölött a hegytetőn csodás a kilátás. Kár hogy párás volt a levegő, de így is csodás volt a távolban látni a többi hegyet, alattunk a településeket.
Innen sokan ugyanazt azt utat választották lefelé, mint amin feljöttek. Mi úgy gondoltuk, hogy tovább megyünk a turista jelek mentén. Így találtuk meg a látogatási naplót. és így értünk le a parkolóhoz. Bár a jelzéseken kívül nem ártana néha, legalább az útkereszteződéseknél útbaigazító táblát kitenni, hogy a gyakorlatlan vagy a gyakorló túrázó is tudja, hogy jó felé megy-e, esetleg megadná a lehetőséget, hogy a tábla alatt állva eldöntse, hogy mégsem erre, hanem arra megy. Ennek egyébként valaki egy a helyi lakosoknak szóló táblára kézzel, tollal írva szintén ,,hangot” adott.
Mindenesetre eljutottunk a parkolóig, ahol már volt információs tábla. Innen felnézve ismét megcsodáltuk a hegyet. Az információs tábla útmutatásai alapján indultunk tovább. (Fenntartom előbbi megjegyzésemet, az útkereszteződés és útmutató tábla ügyében) Ismét felfelé bandukolva a földet, és hegyoldalt borító bazalt törmeléket látva előbb azt hittem, hogy direktbe oda hordták, hogy a víz ne mossa ki a földet. Zs. persze megint okosabb volt, és mondta, hogy szerinte fentről a szétmálló bazalt ilyen apró formában gurul le a hegyről. És persze megint Neki volt igaza. Teljesen olyan volt, mint a vasúti sínek közötti kövek. És ismét feljebb mentünk egészen a jégbarlangig. A jégbarlang ahogy én láttam elsőre: egy nagy gödör a hegy oldalában, amibe belegurultak a bazalt kövek. Itthon utánanézve látom, hogy valóban van ott barlang. És már a közelébe érve is érezhetően hűvösebb a levegő. Persze hogy lemásztam a gödör aljába és leültem az egyik kőre. Még pár perc és tuti felfázom. Az egyébként 30 fok feletti léghőmérsékletben a barlang szájánál meg lehet fázni!!! Én ilyet még nem láttam. És még mennyi mindent nem….. NOS A TERMÉSZETNEK EZ AZ ÚJABB CSODÁJA!
A jégbarlangtól nem messze újra a turista házhoz jutottunk vissza. Itt voltak társaságok, akik bográcsokban főztek nagyon finom illatú ételt. A mi szendvicsünk viszont a kocsiban maradt a hűtőtáskában. Úgyhogy innen már azon az úton, amelyiken jöttünk, a szőlőskertek között indultunk vissza az autóhoz. A turista háztól vezetett lefelé egy másik keskeny út is. Majd máskor megnézzük merre vezet…. Ez is bekerül a Még meg kell nézni ezt a helyet listába
Az autóhoz visszaérve megmostuk a kezünket és az arcunkat, az autóban lévő flakon vízzel. Jól esett teljesen ki voltunk melegedve.
Mivel már elmúlt 4 óra is, úgy gondoltuk nem megyünk el Szigligetre, kihasználni az ingyen várbelépőt, és beváltani az egyéb kuponokat. Augusztus 14-én jártunk Szigligeten, és csodáltuk meg a várat. Most inkább Kékkutat tűztük ki célnak.
Kékkúton a kékkúti tanösvény első állomása a Theodora Kereki forrásnál a Kékkúti Ásványvíz Zrt. palackozóüzemétől indul. Itt az üzemen kívül is van egy kút egy kis pihenőhelyen, ahol meg lehet kóstolni az ásványvizet. Itt töltöttük fel mi is a flakonjainkat. Ez a tanösvény 8 km hosszú, 15 állomása van, gyalogosan, vagy kerékpárral végigjárható. Nos mi most csak a 4. állomásig jutottunk el. Még mindig nagyon tűzött a nap, és ezen a napon már elég sokat gyalogoltunk , hiába a sok érdekes információt adó tábla, és látnivaló. A tanösvény bejárása tervbe van véve, de most hazafelé indultunk már. (Még meg kell nézni ezt a helyet lista)
Többször jártunk már erre, és néztük meg messziről Zánka fölött a Tűhegyet, olyan, mintha félbe harapták volna. Lentről nézve, megcsillant valami a tetején. Jobban megnézve, korlát is látszik. Gondoltunk egy nagyot, van még annyi erőnk nézzük meg legalább mi van ott!
Szerencse, hogy majdnem egészen a csúcsig fel lehet menni autóval. Van itt egy geológiai tanösvény és bemutatóház is. A belépőjegy 1000 ft volt kettőnknek. A parkolóban különböző korú kövek vannak kiállítva. Fájó lábakkal, de egészen a hegytetőig felmentünk. Győzött a kíváncsiság. Körbenézve elképesztő látvány tárult a szemünk elé. Sajnálhatja, aki ezt nem látja. Csodás a kilátás a Balatonra, és a környező hegyekre.
Mire körbenéztünk, napnyugta volt…….. erről nem is írok semmit … EZT LÁTNI KELL!
Sötétedéskor bezárt a kiállítás, úgyhogy most már tényleg hazafelé vettük az irányt.
Zs-nek már aznap eset borogatás kellett a térdére, nekem még mindig (kedd van, 13-a) izomlázam van, de izgatottan várjuk a holnapi újságot, az újabb koordinátákkal.
Székesfehérvár, 2011. 09. 13
M.A.
